A Felvidék több mint ezer éven át Magyarország része volt. Korábban a Hunok (V. sz.) és Avarok (VI. sz.) birodalmainak részét alkotta, és a Magyarok 895-ös bejövetelükkor számottevő avar lakosságot találtak itt. Mivel a Hunok, Avarok, és Magyarok azonos származású turáni népek voltak, és az Avarok egybeolvadtak a honfoglaló Magyarokkal, a mai kárpát-medencei magyarság hun-avar ősei megelőzték a szláv népeket a Kárpát-medencében.

Amint korábban a Hunok leigázták és áttelepítették a germán törzseket a IV.-V. századokban, az Avarok ugyanezt megtették az akkor még Észak-Kelet Európában élő szláv népcsoportokkal a VI.-VII. századokban, és így magyarázható egyes szláv népek mai közép-európai és balkáni elhelyezkedése (1). Az Avarok birodalma nemcsak a Kárpát-medencét birtokolta, hanem a szomszédos térségeket is, így a mai Bohémiát és Morvaországot is. A IX. sz. folyamán Morvaországból szláv behatolás történt az Avarok észak-nyugati kárpáti területeire, de ezeket a behatolókat a honfoglaló Magyarok visszaverték, és Morvaországot is fennhatóságuk alá kerítették amikor 896-ban megalapították a Magyar Államot, a Hunok és Avarok birodalmainak jogutódjaként.

A Közép-Korban Szászok és különféle szláv népcsoportok települtek Felvidékre. E betelepült népek békésen éltek az őshonos és államalapító turáni hun-magyar népekkel. A több évszázados békés együttélés folyamán a Felvidékre betelepült szláv népcsoportokból és az ott élő turáni őslakosságból alakult ki az ún. “szlovák” (magyarul "tót") népcsoport, természetesen jelentős magyar népi és nyelvi befolyással.(2)

Az első világháború befejezése után a cseh hadsereg elfoglalta Észak-Magyarországot és 1920-ban elszakították a megszállt területeket Magyaroszágtól. Azóta a felvidéki Magyarság többféle elnyomást, meghurcoltatást, és hátrányos megkülönböztetést szenvedett a “csehszlovák” és “szlovák” utódállamokban, és a magyarellenes intézkedések ma is folytatódnak. 1918-ban, az elszakított észak-magyarországi területeken kb. 1 millió Magyar lakott. Ma, a hivatalos népszámlálások csak kb. 500 000 Magyart említenek. A csehszlovák állam több tízezer Magyart telepített ki Felvidékről, és a magyar lakosság tulajdonát elkobozta. A még mindig hatályban tartott ún. “benesi dekrétumok” a háborúsbűnösség hamis vádját emelik a Magyarok ellen, és a magyar műveltség, nyelvhasználat, és intézmények ellen mindenféle tiltó és korlátozó jogsértő intézkedést tesznek a hatóságok. A Magyarokat a beolvadásra kényszerítik (pl. a személynevek elszlovákosításával), szlovák nemzetiségűeket telepítenek a magyar többségű vidékekre, és átrajzolták a közigazgatási határokat annak érdekében, hogy mindenütt számbeli kisebbségbe kerüljenek a Magyarok.

(1) Götz László, Keleten Kél A Nap, Első Kötet, II. Könyv, 226-227. old.:
Másrészt az is közismert tény, hogy a nyugati és a déli szlávok legnagyobb részét ők [az Avarok] telepítették le Közép-Európában és a Balkánon, nyugati és déli határaikra, a frankok és Bizánc elleni gyepűnépekként. (Kollautz: Die Awaren; Mitscha-Märheim: Dunkler Jahrhunderte goldene Spuren; uő.: Die Herkunft der Baiern; Zakynthinos: Byzantinische Geschichte; Randa: Handbuch der Weltgeschichte; Zöllner: Geschichte Österreichs; Haussig: Theophylaktes Exkurs über die skythischen Völker; stb.). Ugyanazon szerzők egybehangzóan megállapítják, hogy a szlávok amorf tömegeit a steppei népek - először a hunok, majd az avarok, később pedig a bolgárok - szervezték meg és ők ismertették meg velük mind a hadviselés, mind az államvezetés, mind pedig a műveltség alapvető elemeit is. Többen azt is leszögezik (pl. Haussig), hogy a szláv nyelvek - különösen az orosz - tele vannak a steppei törökös népektől átvett szavakkal.

Az avar telepítések hatalmas méreteinek tanújelei a töbszörösen kimutatható, párhuzamos - északi és déli - szláv törzsnevek:
1. északon, Krakkó környékén a "fehér" horvátok, Dalmáciában a "vörös" horvátok;
2. az Odera-Elba vidékén a szorbok, a Balkánon a szerbek;
3. a mai Morvaországban a morvák, a balkáni Morava folyó mentén Bíborbanszületett Konstantin császár "nagy Moráviá"-jának morvái;
4. az északnyugati Kárpátokban a szlovákok, akiknek magyar neve tót, a Dráva-Száva közén a szlavónok - magyarul szintén tótok (v.ö. Szlavónia középkori "Tótország" nevével) -, nyugatabbra, Karantánia-Krajna-Isztria vidékén pedig a szlovének (v.ö. Szlovákia "Slovensko" nevével);
5. az Odera-Elba környékén élő vendek (szorbok egyik törzscsoportja) és a Dráva menti vendek.

Ezek szerint tehát az avarok tudatos, jól átgondolt katonapolitikai szempontok szerint végezték a szlávok széttelepítését. A népesebb, erősebb törzseket, akiknek esetleges lázadásai komolyabb bonyodalmakat okozhattak volna, egyszerűen kettévágták: egyik részüket meghagyták északi telephelyeiken, a törzs másik fele pedig lekerült délre, a balkáni avar gyepűre. E történelmi és művelődéstörténeti tények ismeretében elengedhetetlenül szükséges lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sokszáz magyar szó alapos felülvizsgálása is, mert igen valószínű, hogy túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó.

(2) Több bizonyíték arra utal, hogy még a Közép-Korban jelentősen északabbra húzódott a felvidéki magyarlakta terület határa:
Fehér M. Jenő, Középkori magyar inkvizició, 264. o., 543. lábjegyzet:
Túróc megye, a Vág-völgy nagyon sokat szerepel a perekben, tehát az ősi magyar, bessenyő vallás sokáig is mély gyökerekkel tartotta magát ezeken a – ma már teljesen eltótosodott – részeken.