Az Őrvidék több mint ezer éven át Magyarország szerves része volt amikor 1920-ban az országcsonkító trianoni kényszerszerződés Ausztriának ítélte a nyugati magyar határvidéket. Ez a kényszerszerződés megsértette a Magyar Állam felségjogát, területi épségét, és a magyar nemzet önrendelkezési jogát. Csak Sopron esetében engedtek népszavazást a város hovatartozásáról, és annak ellenére, hogy a lakosság többsége németajkú volt, mégis Magyarország mellett döntöttek. Mivel ezt a lehetőséget nem adták meg a többi megszállt magyar területek lakosságának, Magyarország elvesztette területének majdnem háromnegyedét, és több millió Magyart idegen és ellenséges hatalom alá kényszerítettek. Így lett a nyugati magyar határvidékből Ausztria “Burgenland” nevű keleti tartománya.

A németajkú népek megjelenése előtt, a mai Ausztria területe az Avarok (VI. sz.) és a Hunok (V. sz.) birodalmainak részét alkotta. A Hunok birodalma tulajdonképpen a felső-dunamenti területeken át egészen a Rajnáig terjedt, a mai délnémet területeket magábanfoglalva. Amúgy érdemes megemlíteni, hogy a mai délnémet népek - a Svábok, Bajorok, és Osztrákok – bizonyos nyelvi, néprajzi, és embertani jellemzői eltérnek az északnémetekéitől. Ez azzal magyarázható, hogy ezek a délnémet népek a helyi őslakosság és a később betelepült németajkú népek keveredéséből alakultak ki. A Németek előtti őslakosság között természetesen ott voltak a turáni hun-avar népek is (pl.: a bécsi medencében jelentős avar települést tártak fel).

A német birodalom, megalakulása óta, a Kárpát-medence felé akart terjeszkedni és azt bekebelezni. Mivel az Avarok birodalma ezt megakadályozta, a Németek több támadást indítottak az Avarok ellen. A VIII.-IX. századok folyamán a Németek megszállták a nyugati avar területeket, és ezekből lett az ún. “Osztmark”, majd később Ausztria, amit a Németek azóta faltörő kosként használtak a hun-magyar népek ellen.

A Magyarok 896-os államalapítása után, 907-ben, a német birodalom ismét hatalmas támadást indított a Magyarok ellen, de a Magyarok visszaverték a német támadást, és a magyar határt az Oberenns folyóig tolták vissza (csak az X.-XI. századforduló óta húzódott keletre a Lajtáig a magyar határ). Annak érdekében, hogy megelőzzenek újabb német támadásokat, és hogy a Németek által ellopott avar kincseket visszaszerezzék, a X. sz. folymán a Magyarok több hadjáratot indítottak. E hadjáratok feladata a német birodalmi központosító erőket ellenző tartományok támogatása volt (pl. Bajorország), míg a német birodalmi központtal együttműködő tartományokat a Magyarok megtámadták. A X. sz. magyar hadjáratok hadászati céljukat elérték, mert a hadviselést német területre vitték át és a német birodalmi erők képtelenek voltak Magyarországot megtámadni 907 után, még a 955-ös lechmezei csata után sem, mert ez nem változtatott semmit azon a tényen, hogy Magyarország a X. sz.-i Európa legnagyobb katonai hatalma volt, ahogy ezt bizonyították a számos és túlnyomórészt sikeres hadjáratok, Spanyolországtól a Balkánig. Mivel látták, hogy Magyarországot nem tudják katonailag legyőzni, a Németek más eszközökhöz folyamodtak azért, hogy a magyarságot leigázzák. A quedlinburgi (973) szerződés ezt a célt szolgálta, mert a leple alatt elindított nyugati keresztény hittérítés ürügyével és célzatos összeházasítással, a Németeknek sikerült befolyásolni a magyar uralkodóházat és magát az uralkodó személyét is: ez történt Géza és Vajk (“István”) idejében. Ezek az események rendkívül károsnak bizonyultak a magyarság számára, mert az idegen befolyás növekedésével Magyarország elvesztette nagyhatalmi helyzetét, egységét, és függetlenségét.

Amióta a Habsburgok hatalomra kerültek Ausztriában, azóta folytatták magyarellenes törekvéseiket. Mátyás király felismerte ezt a veszélyt, és ezért foglalta vissza a keleti osztrák tartományokat, Morvaországot, és Sziléziát. Azonban halála után gyenge idegen uralkodók kerültek hatalomra, és ezt a Habsburgok kihasználták: megakadályozták, hogy létrejöjjön egy szövetség a Magyarok és az Törökök között, és ezzel belekényszerítették Magyarországot az oszmán birodalom elleni háborúba. Ennek eredményeként Magyarországot szétdarabolták és 150 éven át a Habsburgok és a Törökök közötti háború pusztította. Amikor a Törököket kiűzték Magyarországról, az egész ország Habsburg megszállás alá került, ami több magyar felkelést váltott ki (1701-11, 1848-49). A Habsburgok Magyarországot meghódított gyarmatként kezelték, a Magyarokat elnyomták és kizsákmányolták, és több millió idegent telepítettek be (sváb, szláv és oláh népcsoportokat). A betelepített idegen nemzetiségeket a Habsburgok a Magyarok ellen uszították, az oszd meg és uralkodj elv szerint, és ezzel elvetették a nemzetiségi ellentéteket amelyek kirobbantották az első világháborút, és amelyek még mindig sújtják a térséget.

Magyarországnak és Ausztriának szembe kell nézniük a “Habsburg örökséggel”, amelynek következményeként Ausztria adós maradt Magyarországgal szemben: Magyarország hatalmas emberveszteségeket és károkat szenvedett a területén dúló 150 éves Habsburg-Török háború miatt, ezt követően Ausztria nagyrészt annak köszönhette európai nagyhatalmi szerepét, hogy megszerezte és több évszázadon át kihasználta Magyarország emberi és anyagi forrásait; a Habsburgok felelősek azért is, hogy Magyarország akarata ellenére belekerült az első Világháborúba – ami szintén rendkívül nagy emberi, anyagi, és területi veszteségeket okozott Magyarországnak. Ehhez hozzáadhatjuk az Osztrákok által lerombolt magyarországi várak és erődítmények védőrendszerét, az osztrák inkvizíció által a túlnyomórészt református magyarságra erőszakolt katólicizmust, a hivatalos német nyelvhasználatra való kényszerítést, a német származású finnugorista nyelvészek által kitalált hivatalos őstörténetünket, a bécsi művészettörténeti múzeumban tartott nagyszentmiklósi aranykincset és az Attila-kardot, és még sorolhatnánk…