Nemzeti öntudatunkat alakítja az emlékezetpolitika
Az emlékezetpolitika közvetlenül alakítja a nemzeti öntudatot. A nemzeti öntudat a legfontosabb fegyver egy nemzet számára. A nemzeti öntudat gyengítésével, meghamisításával, megmérgezésével, és elsorvasztásával, a nemzet elveszti összetartó erejét és ellenálló képességét, és így gyengül és elpusztul. Erős és egészséges nemzeti öntudat nélkül nincs nemzet. Nem véletlen tehát, hogy a jelenlegi magyarországi rendszer és az azt fenntartó érdekcsoportok ügyelnek arra, hogy a hivatalos emlékezetpolitika a saját érdekeiket tükrözze, és így ezen a területen sem érvényesülhetnek a magyar nemzeti érdekek, úgy mint minden más általuk ellenőrzött területen sem.

Ezért nincs megfelelő ünnepnapja olyan jelentős történelmi eseményeknek mint a 907-es pozsonyi csatának, az 1453-as nándorfehérvári győzelemnek, az 1938 és 1941 közötti területi visszacsatolásoknak, vagy az 1945 február 11.-i budavári kitörésnek, és ezért kell más népcsoportok áldozataira emlékeznünk, ráadásul ránk erőszakolt hamis bűntudattal, míg a magyarság ellen elkövetett népirtásokat és egyéb bűncselekményeket elhallgatnak.

Nemzeti ünnepeink és emléknapjaink
Több más nemzetnek vannak történelmi győzelmeikre emlékeztető ünnepnapok, mint pl. az oroszoknak, akik megünneplik az 1945-ös győzelmüket, annak ellenére, hogy ezt igazából nem csak az önerejükből tették, mivel ezt a győzelmet a nyugati szövetségeseik hatalmas anyagi és fegyveres támogatása tette lehetővé. E nyugati támogatás nélkül a Szovjet Únió nem tudta volna legyőzni a németeket.

Nekünk minden okunk meg van arra, hogy megemlékezzünk a 907-es pozsonyi csatáról, amely az egyik legjelentősebb győzelmünk. Ezért minden július 7.-én kéne tartani a legnagyobb nemzeti ünnepünket: a Győzelem Napját, amelyen megemlékeznénk e hatalmas győzelemről és minden más győzelmünkről.

Amikor Trianonra emlékezünk, akkor nem szabad elfelejtenünk a Székely Hadosztályt, a Rongyos Gárdát, a Balassagyarmatiakat, a Kercaszomoriakat, és az 1938-1941 közötti területi visszacsatolásokat, tehát a hősi ellenállásra és a revíziós sikereinkre kell fektetni a hangsúlyt.

Ha augusztus 20.-a a magyar államalapítás ünnepje, akkor nem Szent Istvánt kell ünnepelni, hanem az igazi államalapítóinkat: Árpádot és a honvisszaszerző Magyarokat. Szintén megemlékeznünk kell a kalandozásoknak csúfolt nagyszerű 10. századi hadjáratainkra, és Koppány hősi ellenállására.

Nemzeti gyásznapok
Nekünk is jogunk és kötelességünk van arra, hogy megemlékezzünk a múlt évszázadok folyamán idegen népek által ellenünk elkövetett tömeggyilkosságokról és magyarirtásokról, mint pl. szabadságharcaink (Rákóczi, 1848-49) és az 1914-45-ös háború alatt.

Emlékműveink, szobraink, helység- és utca neveink
Az 1914-1945-ös háborúshősi és a trianoni emlékműveket helyre kell állítani és újakat létrehozni országszerte. A szabadságtéri szovjet emlékműt el kell tüntetni, és helyreállítani az eredeti irredenta és revíziós szoborcsoportot, egy Horthy szoborral együtt.

Szintén létre kell hozni egy hatalmas győzelmi emlékművet minden történelmi győztes csatánk tiszteletére. E győzelmi emlékművet a jelenlegi Gellérthegyi citadella és szovjet szabadságszobor helyére kell építeni, hogy a főváros fölött ékeskedjen.

Minden, a magyarságot gyalázó idegen hódítónak emelt szobrot el kell távolítani, mint pl. a Szent Gellért szobrot, és helyére a középkori ún. sámán inkvizíció áldozatainak kell emlékművet emelni (magának a hegynek is vissza kell adni az eredeti nevét: Kelenhegy), és a budavári Szavoyai Jenő szobra helyett Mátyás királyunk Bécs elfoglalására emlékeztető szobrot kéne állítani.

Minden idegen hatalomra utaló helység- és utca nevet meg kell változtatni magyar nemzeti érdekeket képviselő nevekre, és így a Petőfi laktanyát is a "Mária Terézia" laktanyáról vissza kell nevezni Petőfi laktanyára.

Nemzeti jelképeink
A címerünkről eltávolított turult is vissza kell helyezni, és meg kéne fontolni, hogy nemzeti lobogónkat a több más nemzet és állam által is használt piros-fehér-zöld szinek helyett esetleg egy más, jobban felismerhetőre lehetne-e megváltoztatni, mint pl. a sajátosan magyar ősi jelvényeket ábrázoló turulos-Árpádsávos lobogóra (ld. ez oldal fejlécének jobboldali részét).

Tömegtájékoztatás, történelmi filmek és TV-sorozatok
Rendkívül nagy befolyása van a tömegtájékoztatásnak és a szórakoztató iparnak. Ezen a területen is óriási hiánypótlásra van szükség: a hamisított történelmünk helyett az igazi történelmünket bemutató és a nemzeti öntudatunkat megerősítő történelmi filmekre és TV-sorozatokra.


© HUNMAGYAR.ORG | Legutóbbi felújítás: 2025.01.30.







vissza