"Mindenkinek el kell döntenie, hová tartozik"

2001-04-27
A társadalomban látok úgynevezett Szent István-i, koppányi és idegenszívű magyarokat - mondja Szörényi Levente. A zeneszerző, akinek rockoperái idén trilógiává állnak össze, úgy látja, húszéves konzervatív kormányzásra van szükség, hogy a társadalmi kiegyenlítődés létrejöjjön.
- Azt mondták, egy stúdióban érem utol. Min dolgozik?
- Az Atilla - Isten kardja című rockoperát vesszük fel újra. Ez a darab várható módon túlélte azt a nemtelen támadássorozatot, amelyet az újságírók indítottak ellene 1993-ban. Én már akkor is tudtam, hogy ez nem kurzusmű, hanem annál időállóbb. Hogy akkor úgy alakult a történet, azért Bródy János is hibás. Az ő kihátrálása provokálta a vele szimpatizáló újságírókat - belűlük van több -, így ők nem a művet, hanem a helyzetet nézték.
- Nem az volt a baj, hogy Bródy helyére Lezsák Sándor, a kormányzó MDF egyik vezetője került a stáblistára?
- Lezsák egy későbbi választás, s nem közvetlenül Bródy távozása után került a produkcióba. Több ismert költővel tárgyaltam, de vagy nem volt elég mondanivalójuk vagy nem értek rá, szóval kész helyzet elé állítottak. Az Atilla túlélő darab, főleg azáltal, hogy Pozsgai Zsolttal átírtuk a művet. Abban egyébként igaza volt az újságírók egy kisebb hányadának, amikor az ősbemutató dramaturgiai hiányosságaira hívták fel a figyelmet. Született egy másik verzió, új zenéket is írtam a darabhoz. 1999-ben már ez a változat volt látható Szegeden, nagy sikerrel. Megkockáztatom, hogy a trilógiából (István, a király, Atilla - Isten kardja, Veled, Uram!) a középső a legerősebb mű. Mondom ezt annak ellenére, hogy erős István-nimbusz alakult ki első rockoperánk körül. Az Atilla, ha nem is olyan hisztérikus körülmények között futja pályáját, mint az István, a király, de meggyőződésem, hogy másfajta zenei, gondolati mélységei miatt idővel kivívja a neki járó helyet. Persze az sem kizárt, hogy mindhármat elfelejtik.
- A három mű idén nyáron kétszer három este során, a szegedi szabadtéren válik trilógiává. Azonban a közönség ettől még gondolhatja azt, hogy az István, a király az a mű, amelyet nemigen lehet felülmúlni. Erkel is büszke lehetett Dózsa Györgyről írt operájára, de az utókor ettől még a Bánk bánt játssza.
- Az Erkellel való összehasonlítás megtisztelő, de azt gondolom, az ő esetében valóban a Bánk bán a legjobban sikerült opera. Nem tudhatom, mi lesz száz év múlva, játszanak-e még Szörényi-mőveket. Nem arról van szó, hogy én próbálom "előrébb nyomni" az Atillát. Talán akad majd valaki, aki ízekre szedi ezeket a mőveket, hajlandó lesz összehasonlítani az Illés együttes kísérleteivel, az Innin és Dumuzi című, sumér témájú munkám motívumkincseivel, s hogy mindez hogyan épült be az Atillába vagy a Veled, Uram! című műbe.
- A jelenkor ítélete azonban más. Az István, a királynak gyakorlatilag valamennyi dala a premier napján sláger volt, ez a trilógia másik két művére nem mondható el. Más lett a dallamvilág, befogadói oldalról nehezebben értelmezhetők, ez pedig a mű népszerűségének rovására mehet.
- Aki a populáris műfajból érkezett, annak a siker rendkívül fontos. Az István, a királynak sokkal nagyobb lett a népszerűsége, mint az 1983-ban várható volt. tetszik, nem tetszik, minden későbbi munkánkat az ez alapján meghatározott koordináta-rendszerben kell elhelyezni. Az Atilla elugrott zenében az Istvántól. Aki figyelt rám, s meghallgatta az Innin és Dumuzit, már nagyjából láthatta azt a markáns irányt, amelyet kijelöltem a magam számára. A gondolatától is irtóztam, hogy 1993-ban az Atillával lemásoljam az 1983-as István, a királyt. A zenei átalakulás tehát tudatos volt. Ha csak az István sikerét akartam volna megismételni, a közönség joggal mondhatta volna azt, hogy a régi jobb volt. Az Atilla nem jobb vagy roszszabb, hanem más. Nagyon más. Új kapukat nyitott ki számomra és talán mások számára is a kortárs zenében. Motívumait felhasználom Jankovics Marcell Csodaszarvas-filmjében is.
- Ehhez kell az az erős háttér is, amely megadja a lehetőséget a Szörényi-Bródy-művek folyamatos bemutatására.
- Enélkül kétségkívül nehezebb lenne a dolgunk. Csak példaként mondom, nem az összehasonlítás kedvéért, de talán Wagnert is elfelejtették volna, ha nem létezne egy erős adminisztráció, amely teljes joggal fenntartja operáinak létezését. Számos nagy művész zsenialitása és értéke eltűnt volna, ha nem lennének azok a nélkülözhetetlen személyek, akik ezeket évszázadok múlva is megmutatják.
- Van olyan vélemény, hogy könnyű Szörényi Leventének, hogy néhány éves szünetekkel készít egy nagyobb lélegzetű művet, miközben nem versenyez a háromperces dalok műfajában.
- Erről azt gondolom, én már mérkőztem eleget, s nem az új csillagokkal, hanem a régi nagyágyúkkal. Meg aztán a kereskedelmi rádiók aligha vennék repertoárra az én dalaimat. Ha pedig nem szól a rádióban, nincs értelme megírni sem. Hozzáteszem, a mai fiatalok többnyire tehetségesebbek, mint mi voltunk, és nem csak a zenére mondom. A fiam, aki harmincéves lett, teljesen máshogy áll a világban. Őt szinte szoftverként használom, hogy érezzem a mai környezetet. Viszont úgy látom, a lényeget nem értik. Csomó tehetséges ember szaladgál, de úgy érzik, ki kell szolgálni azt az embert, aki éppen dirigál nekik. Gépiesen alkalmazkodnak. Ez az élet számos területére, így a zenére is igaz. Számos ügyes fiatal kezd muzsikálni, de mégis feloldódnak a külföldi trendek másolásában. A farmergyártóknak, a hamburgereseknek, a terepjárókkal közlekedo, kigyúrt fejű, köszönni, bocsánatot kérni képtelen joggingosoknak dolgoznak, miközben a zene nem is olyan, mint a mi időnkben volt. Mindenhol szól éjjel-nappal, de nem kell rá odafigyelni. Legfeljebb zajos háttér a mindennapokhoz. Ez csak egy pici része annak, hogy tíz éve sorompók nélkül minden beáramlott. Időbe telik, míg a felesleges hordalékot megsemmisítjük.
- Abban egyetérthetünk, hogy a társadalom kettészakított állapotban van.
- Még többfelé is.
- Úgy tűnik azonban, hogy konzervatív oldalról azt szeretnék láttatni, hogy aki nem velük van, az nem is magyar, idegen érdekeket szolgál, de legalábbis kommunista. A liberális vagy a baloldali kör azonban azt veti a másik oldal szemére, hogy nincs is valódi konzervatív réteg, amelyik meg annak mondja magát, azonnal összeér a szélsőjobbal.
- Ahogyan ma létezik a magyar társadalom, az egy kimódolt helyzet. Nekem az a véleményem, hogy ennek az országnak legalább húszéves úgynevezett konzervatív kormányzásra lenne szüksége, hogy felépülhessen a jövő megtisztuló magyar társadalma. Nincs már szükség negyven esztendőre, mert a kommunikáció felgyorsult, de valahogyan mégis ellensúlyozni kell a bolsevizmus okozta károkat. Ez a húsz év elég lenne arra, hogy a diktatúra maradéka se kerülhessen többé hatalomra, s a társadalom új formációkat alkothasson. A kommunista korszak gyakorlatilag kiirtotta - ha kellett fizikailag is - azt az elitet, amely konzervatív volt a háború előtt. Egyet kell hogy értsek önnel, hogy nincs vagy csak alig van konzervatív-polgári elit Magyarországon. Aki pedig annak mondja magát, egy részük pozícióban volt a pártállam idején is. Számomra ez nem szimpatikus - megtisztuláshoz is kell ez a bizonyos húsz év.
- De lehet-e úgy rendet tenni a fejekben, ha úgy tetszik, egységesíteni az országot, hogy mindenki kommunista és szinte hazaáruló, aki nem a jelenlegi kormányt kedveli?
- Nem akarok részletekbe menni, hogy ki honnan került az MDF-be vagy a Fideszbe, de leginkább az ellenzék pártjaiba. Inkább arról beszélnék, hogy ha valakik negyven év után megtömték a zsebüket, most ne akarjanak feléledni, és újból elmagyarázni, miért jó így nekünk.
- A mostaniak is tömik.
- Persze, tömjék is! Ha van még mit. Ahhoz ugyanis, hogy a politizálás anyagi háttere kiegyenlítodjék, erre van szükség. Hozzáteszem, nekem nem tetszik a harácsolás, a világ elanyagiasodása, de a mostani harc is annak a negyven évnek a hordaléka. Ahhoz azonban pénzre van szükség, hogy új szellemi, kulturális, erkölcsi folyamatok induljanak. Nem tudom elfogadni, hogy aki 1990 előtt a marxizmusról beszélt, eltette a pénzeket, most ismét diktáljon, és azt mondja: ezt az országot csak ő tudná irányítani. Ne higgye ezt, miközben a másik oldalnak sem anyagi, sem szellemi tőkéje nincs, mert nem lehetett. A húszéves konzervatív kormányzás arra is elég lenne, hogy egy valódi szociáldemokrata párt alakuljon. Addig itt nem lesz nyugalom, amíg a polgári értékek nem jelenhetnek meg az előző rendszer valós ellensúlyaként.
- De miért kell ehhez Antallnak és Csurkának, 2002-ben esetleg Orbánnak és Csurkának közös hangot találnia?
- Nem ér össze a jobboldal a szélsőjobbal, mert előbb meg kellene fogalmazni: mit nevezünk szélsőjobbnak.
- Például a fajgyűlöletet, a parlamenti és a médiabeli zsidózást.
- Úgy látom, ezt a vitát liberális oldalról heccelik. Nálunk azért mondható, hogy összeér a jobboldal és a szélsőjobb, mert nincs támadhatatlan konzervatív kör. Mondtam már, idő kell, míg kialakul. Hallom, egyesek fenyegetőznek, hogy elhagyják az országot. Lehet, de mások meg visszajönnének.
- Ön nemzeti tragédiaként élné meg, ha a jelenlegi koalíció elvesztené a választást?
- Nem használnék ilyen nagy szavakat. Legfeljebb annyi történne, hogy ismét időt veszítenénk a hiteles és erős, nem négy évekre alakuló nemzeti oldal felállítására, s abban is, hogy a baloldal és a liberálisok átértékeljék eddigi tevékenységüket. Mert az nem járja, hogy aki velük nem ért egyet, az rögtön fasiszta, de legalábbis szélsőjobboldali, miközben ők gerjesztik a feszültséget, és mindenben a rosszat keresik.
- Persze az sem sportszerű, hogy aki nem úgymond "polgári", az rögtön nemzetellenes.
- Ezzel egyetértek, de mégis másképp látom a dolgot. Én a társadalomban látok úgynevezett Szent István-i, koppányi és - Makovecz Imre szavával élve - idegenszívű magyarokat. Természetesen nem zsidókra és cigányokra, tehát fajokra gondolok, hanem emberi magatartásra. A Szent István-i vonulatba a keresztény és nemzeti irányzatok férnek meg - akár vallásosság nélkül is -, ez a legnagyobb tábor. A koppányi vonal örök ellenzéki, bírálja a Szent István-iakat, de a legmarkánsabb kritikát az idegenszívűekkel szemben fogalmazza meg, akik valóban idegen érdekeket szolgálnak.
- Ha valaki, aki nekem tudományos szocializmust tanított az egyetemen, egy "konzervatív" lapban azt írja a Magyar Hírlapra, hogy idegen érdekeket szolgál, és aki ott dolgozik, az idegenszívű, azt kikérem magamnak. Miért kell úgy tenni, mintha Trianon csak a konzervatívoknak fájna, egyébként pedig a gyerekemnek én is Mátyás királyról mesélek, és nem Pokémonról. Miért muszáj nekem ezt a sértést eltűrnöm?
- Mindenkinek el kell döntenie, hová tartozik. Csak egy példa, hogy érzékeltessem, mire gondolok: Csurka István szerintem nem koppányi magyar.
- Akkor idegenszívű?
- Ez nyilván képtelenség, de szerintem Szent István-i.
- De hogy tekinthető valaki magyar érdekek képviselőjének, akinek parlamenti felszólalása másnapján magyar gyerekek százait verik meg Erdélyben?
- Erről történelmileg nem ő tehet, de ebbe most ne is menjünk bele. Én úgy gondolom, aki a bolsevizmust kiszolgálta, az idegenszívű. Nyilvánvaló, hogy utálkozással, gyűlölködéssel nem jutunk előbbre, még akkor sem, ha a gazdaság eközben fejlődik. A társadalmi békéhez szükség van a kiegyenlítődésre, hogy örüljünk munkánk eredményének, sikereinknek. Nem mindegy, hogy spirituális értelemben a Fény vagy a Sötétség felé indulunk-e el.
- Nem tart attól, hogy egyesek azt mondják, miért bántja annyira Szörényi Levente az előző korszakot, amikor akkor érte el szakmai sikereit, és népszerű szerzővé, előadóvá válhatott?
- Ezt a kérdést vissza kell utasítanom. Minket a magyar közönség hitelesített, és ők tudják, miért. Akik ezt kérik számon, pontosan azt szeretnék, hogy olyannak láttassanak, mint amilyenek ők. Márpedig ez képtelenség.


Gréczy Zsolt (Magyar Hírlap)